A műköröm története
A körmök ápolása, műkörmök viselése nem új keletű dolog, a szépség iránti vágy egyidős az emberiséggel.
Az őskorban az asszonyok növényi és állati eredetű anyagokkal díszítették magukat, körmüket kövekkel formálták majd növények levelével színezték.
Az ókori Egyiptomban a fáraok, királyok, királynők testük díszítésére hennát használtak.Saját körmük meghosszabbítására csontból, aranyból készült pótkörmöket készítettek. A fáraók arany ujj vagy körömvédőket használtak kezeiken és lábaikon. Egyiptomból kereskedők közreműködésével jutottak el a kozmetikai szerek a görögökhöz és a rómaiakhoz, áruk az aranyéval egyezett meg.
Időszámításunk előtt 3000-ből Kínában már körömfestéket használtak, ebből az időből származik a japán manikűr, amihez méhviaszt, tojásfehérjét használtak. Indiában egy rovar váladékát használták szinezőanyagként.
A századfordulón már használtak különböző körömfényesítőket. A sötétebb színek divatját az amerikai színésznők terjesztették el a 20-as években, de ezek még nem voltak tartósak
1932: a Revlon cég megtalálta a megoldást, az autófényező karosszérialakkok alapanyagait felhasználva tartós lakkot állítottak eló, mely már nem hagyott foltot.
Marlene Dietrich, Greta Garbo és a korabeli sztárok terjesztették el a vérvörös vagy pink úgynevezett "Gatsby" stílusú holdmanikűrt.
1934-ben egy körmét rágó fogorvosnak köszönhetően forgalomba került a "Nu Nails", ami a fogpótlás alapanyagából készült, saját körömre ragasztható tip. A fogorvosok technikáiból merítve létrehozták az első porcelán körmöket.
1950-ben a hosszú, hegyes körmöket fukszia és sötét piros színűre fesették amik harmonizáltak a láb körmeivel.
1974- ben Dr. Nördstrom egy új modellező anyagot vezet be, a ma használatos műköröm alapanyagát, amit vékonyan fel lehet hordani, nem sárgul be, kiválóan formázható és ellenálló a háztartási oldószerekkel szemben is. 1984-ben a zUV-fényre kötő zselét is ez alapján fejlesztették ki.
Magyarországon a 80-as években kezd el terjedni a műkörömépítés, 1990 hozza meg az új slágert, a tisztaságot sugárzó, szép, természetesnek ható francia manikűrt, amit ma is szívesen visel fiatalabb és időseb nemzedék egyaránt.
A műkörömépítés technikája, formái, díszítése napról- napra változik, a fejlődés megállíthatatlan.